Üvegfestés
Az üvegfestés gondolata a 90-es évek végén, Vaszilij Kandinszkij munkáinak hatására fogalmazódott meg bennem. Tetszett a kicsit tűzzománc hatás, a színes és változatos kontúrba foglalható képek születése, elvarázsolt a fémes hatás, melyben az ötvös és aranyműves tanulmányaim köszöntek vissza, így idővel egyre mélyebben merültem ebbe a varázslatos műfajba.
Kezdetben kis képeket és tárgyakat dekoráltam, később egyre nagyobb üvegekre festettem. 2000-ben két templomablakkal jelentkeztem a Megváltás c. Országos Millenniumi Képzőművészeti Pályázatra, melyen megosztott Nívódíjjal jutalmaztak. Díjnyertes ablakaim a törökszentmiklósi templomban azóta is láthatóak.

2019-ben új ötletként merült fel bennem, hogy a felújított Szegő Gábor Általános Iskola lépcsőfordulójában lévő ablakokat, a tantárgyakat szimbolizáló festett ablaküvegekkel díszítsem, melyhez elnyertem a vezetőség támogatását.
Az ablakok több részletben, folyamatosan készülnek, melyről bővebben az alábbi bejegyzésekben olvashattok:
Új Néplap: fényképes rövidhír a festett üvegablakokról
Elkészült és helyére került az ötödik festett üvegablak a Szegőben
Immár több mint 20 éve festek különböző méretű üvegképeket. Az évek alatt egyre több tapasztalatot szereztem, saját technikákat fejlesztettem, melyek olykor véletlenül vagy hibákból alakultak ki.
Az üvegfestésből idővel - egyfajta kísérletképpen - született az ékszer és dísztárgyak készítése. Minden tárgy, - legyen az medál, mécses, lámpás vagy akár karácsonyfa dísz - egyedi és megismételhetetlen.
A mai napig szeretek kísérletezni ezzel a csodálatos és titokzatos műfajjal és boldoggá tesz, ha munkáimmal másoknak is örömet szerezhetek.
Üvegfestményeimet és festett üvegablakaimat a Galériában is megtekinthetitek. Néhány alkotást, valamint az ékszereket, dísz- és ajándéktárgyakat a Piactéren vásárolhatjátok meg.